Rólunk írták

2014. május 22., 17:19

Élő kijutós: Törd a fejedSzerző: karacsi_maci, beküldve: 2014. május 22. csütörtök 13:06  

 

A múlt héten a vadnyugaton jártunk, és valami nagyon rosszat tettünk, ugyanis rács mögé kerültünk. A seriff letartóztatott bennünket. Nem volt más lehetőségünk, mint megszökni. Mázlink volt, ugyanis a főnöknek el kellett mennie a városból, aki pedig felügyelt minket berúgott egy csöppet, és elbóbiskolt, így volt egy kis időnk lelécelni.

A Törd a fejed a 1114 Budapest Bukarest utca 11. szám alatt található.

A célunk tehát az volt, hogy kiszabaduljunk, de nem volt egyszerű. Ugyanis miután nagy nehezen sikerült kijutnunk a rácsok mögül, nem volt vége a megpróbáltatásainknak, még várt ránk egy másik helység, itt tudtuk megtalálni a kulcsot a végső meneküléshez.

Azonban amíg ide eljutottunk, volt itt minden. Kulcskeresés, matek, sok logikai feladvány, pár ügyességi feladat, és a végén egy izgalmas kihívás, amibe majdnem beleőrültünk.

Viszonylag sok időnk volt, egészen pontosan 75 perc, és 21 másodperccel a vége előtt sikerült kijutnunk az utolsó pillanatban. Ehhez nagyon nagy szükség volt a csapattársakra, mert a végső fejtörőnél én örökre a rács mögött maradtam volna, ha nincsenek a többiek, ezer hála nekik innen is :)

Mint a képen láthatjátok, négyen mentünk, és bár a helyiségek nem túl nagyok, kényelmesen elfértünk, és ügyesen voltak összerakva a feladatok, mindenkinek jutott valami megoldandó. Nagyon élveztük a játékot, igazi kihívás volt, nem a legegyszerűbb szoba.

Így hát arra bíztatok mindenkit:

JUSSATOK KI TI IS A TÖRD A FEJED SZOBÁJÁBÓL!

Valójában két szobájuk is van, mi a szökést próbáltuk ki.


Rólunk írták :)

2014. június 24., 23:54

 http://kijutos-jatekok.hu/

Élő kiszabadulós: Keresd meg az örök élet kövét!

Szerző: karacsi_maci 2014. június 24.  kedd – 08:43

Legutóbb, miután kiszabadultunk a seriff fogságából a törd a fejed, csapat felajánlásából, most egy dzsungelben kellett kutatnunk, és megtalálnunk az örök élet kövét.

Ez a szobájuk is ugyanott található, ahol a szökés: 1114 Budapest, Bukarest utca 11. alagsor

Igazi vadregényes tájra tévedtünk, az esőerdő közepére. Egy professzor már egyszer megpróbálta megfejteni a kincs rejtekhelyét, de sajnos nyoma veszett, ezért a mi feladatunk volt, hogy befejezzük a küldetését.

Hárman vágtunk neki a túrának, mint látjátok, minden felszerelésünk megvolt hozzá, bár én botor módon bort vittem az útra víz helyett, talán azért is sikerült ilyen vidámra a kép.

Egy valami biztos, szégyenkeznünk nem kellett, hiszen a dicsőség falra is felkerültünk, nem emlékszem pontosan, de a második vagy a harmadik helyre. Igaz, egyik másik feladatot elég furcsán és alternatívan oldottuk meg, de azt hiszem, ez a mi csapatunktól már megszokott.

Miután nagy nehezen átküzdöttük magunkat a párás dzsungel ösvényein, még messze nem ért véget a túránk, hiszen egy barlangra bukkantunk, ahol újabb és újabb kihívások vártank ránk.

 

Nagyon sok izgalmas feladattal találkoztunk, rengeteg olyan saját készítésű dologgal találkoztunk, ahol máshol biztosan nem fogtok, nekem az egyik az agyamra is ment, azt hittem, sosem oldjuk meg, igazi csapatmunka volt. A másik pedig, hát… sok hajszeszre lesz szükségem, mire visszanyerem az eredeti frizurám, mert azzal is megküzdöttem. Ami kifejezetten tetszett a játékban, hogy itt nem csak a logikátokra lesz szükségetek, de az ügyességetekre is.

Sosem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy mindig mennyire megdobogtatja a szívem, amikor nem egy szobában vagyunk, hanem feltárul egy másik helyszín, itt is megkaptuk ezt az élményt.

Mindent egybevetve, egy roppant izgalmas és hangulatos játékban vettünk részt, köszönet Nikolettéknek, a hely készítőinek.

És azt nem mondom el újra, hogy nagyon kedvesek voltak újfent, de bónuszként felajánlottak egy szuper kedvezményt nektek!

Lsd. az oldalunkon :)